Szakpolitikai hírlevél

2016. februári szám

Az Ön véleménye fontos számunkra, ezért kérjük, hogy töltse ki rövid kérdőívünket hírlevelünkkel kapcsolatban. Segítsen nekünk abban, hogy még inkább olyan tartalmakat közvetítsünk, amelyek hasznosnak bizonyulnak munkájában! A kérdőív ide kattintva érhető el. 

Az Oktatás és képzés az EU-ban és itthon a Tempus Közalapítvány új, döntéselőkészítőknek, döntéshozóknak és oktatási szakértőknek szóló, kéthavonta megjelenő hírlevele. A hírlevél célja, hogy az európai oktatással és képzéssel kapcsolatos szakpolitikai témákról nyújtson tájékoztatást, és segítse az egyes szakpolitikai anyagok, diskurzusok értelmezését az ezek hátterében álló szakmai megfontolások, kutatási eredmények (evidence-base) összefoglalásával, valamint a konkrét intézményi, oktatási-képzési gyakorlathoz való kapcsolódásuk feltárásával. A Korábbi számok ezen a linken érhetőek el.

 A februári számban összefoglaló híreink mellett számot adunk az Erasmus+ program első évének legfőbb eredményeiről, és részletek olvashatók a Campus Mundi programról, amelynek keretében magyar felsőoktatási hallgatók tulajdonképpen a világ bármely országában tanulhatnak ösztöndíjjal.

tovább olvasom »
Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »