Szakpolitikai hírlevél

2016. júliusi szám

Amennyiben közvetlenül az email fiókjába szeretné kapni a hírlevelet   itt tud feliratkozni.

Az Oktatás és képzés az EU-ban és itthon a Tempus Közalapítvány döntéselőkészítőknek, döntéshozóknak és oktatási szakértőknek szóló, kéthavonta megjelenő hírlevele. A hírlevél célja, hogy az európai oktatással és képzéssel kapcsolatos szakpolitikai témákról nyújtson tájékoztatást, és segítse az egyes szakpolitikai anyagok, diskurzusok értelmezését az ezek hátterében álló szakmai megfontolások, kutatási eredmények (evidence-base) összefoglalásával, valamint a konkrét intézményi, oktatási-képzési gyakorlathoz való kapcsolódásuk feltárásával. A korábbi számok ezen a linken érhetőek el.

A júliusi számunkban több felsőoktatáshoz köthető tanulmányról is olvashatnak, emellett egy novemberi nemzetközi felsőoktatási konferenciáról, ami a felsőoktatási intézmények működése tágabb kontextusban témával foglalkozik. Hírt adunk továbbá arról, hogy milyen európai útmutató készült a validációs rendszerek fejlesztéséhez, hogy milyen új átfogó készségfejlesztési programot fogadott el az Európai Bizottság, milyen centralizált Erasmus+ projektekben vesznek részt hazai szereplők és arról, hogy 20 éves lett a Tempus Közalapítvány.

tovább olvasom »
Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »