Műhelymunkák

Hatásmérés, hatásértékelés az ERASMUS+ projektek megvalósításában

Időpont:   2019. április 25. csütörtök, 15:00-18:00

Helyszín:  Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. 6. emelet, Brüsszel terem)

 Résztvevők köre:  Erasmus+ KA1 és KA2 köznevelési futó projektek képviselői

Háttér: A hatásmérés és hatásértékelés a projektmegvalósítás még nem eléggé kiaknázott területe, bár a pályáztató elvárja, hogy a pályázó ilyen tevékenységet végezzen, a projektgazdák gyakran elsiklanak e terület felett, mert nem ismerik azokat az eszközöket, amelyeket használhatnának. Sokan már a pályázási szakaszban hátrányba kerülnek, mert nem tudják kellőképpen láthatóvá tenni a projekt tervezett hatását, pedig a pályázat értékelésekor ez nagy hangsúlyt kap. Gyakran a projekt végén merül fel, hogy az indikátorokat nem elég körültekintően határozták meg, nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy megtervezzék, pontosan milyen hatást várnak a projekttől, és hogyan akarják ezt láthatóvá tenni, vagyis mérni. Ennek eredményeként, nem tudnak érdemi információkat felmutatni a beszámolóban, mert nem tervezték meg, hogy miként gyűjthetők az adatok. A bemutatásra kerülő Impact Plus Tool eszköz segít abban, hogy a projektgazdák megnevezzék a projekt céljait, azonosítsák a várt eredményeket és hatásokat, feltárják és megnevezzék a projekt eredményeit és hatásait jelző mutatókat, valamint feltérképezzék az adatforrásokat és mindezeket összehangolják.

A műhely célja, hogy megismertessen a résztvevőkkel egy, a hatásméréshez és hatásértékeléshez használható konkrét eszközt, amelyet sikeresen használhatnak a projektmegvalósítás bármely szakaszában, sőt akár a pályázat elkészítése előtt is. Illetve, további célunk, hogy teret adjunk a párbeszédre és a tudásmegosztásra a témához kapcsolódóan.

 A műhely keretében a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment és Erasmus+ partnerségi/intézményi együttműködési, valamint köznevelési mobilitási csoportjainak munkatársai mutatják be, hogy az Impact Plus Tool eszközt hogyan célszerű használni és hogyan lehet jól megalapozott hatásmérést megtervezni.

Az elhangzott előadás (Prezi) itt    érhető el.

A  kapcsolódó anyagokat innen    lehet letölteni.

Program

14:30-15:00 Érkezés, regisztráció

15:00-15:15 Hangolás: interaktív játék formájában / Csernovitz Adél, Tudásmenedzsment csoport, Tempus Közalapítvány

15:15-17:55  Hogyan építsük be hatásmérő eszköz használatát a projektek tervezésébe és megvalósításába?

Előadás és facilitált interaktív műhelymunka, melynek során lépésről-lépésre megismertetjük az Impact+ Tool eszköz használatát. A műhelymunka végére a résztvevők megismerik az Impact+ Tool eszközt, és képesek lesznek a projekt tervezési vagy bármely megvalósítási szakaszára átültetni a megismert eszköz használatát. 

Tréner:  Rozgonyi Zsuzsa, Erasmus+ partnerségi/intézményi együttműködési csoport
Facilitátorok:  Jakab Réka és Fintáné Hidy Réka Erasmus+ partnerségi/intézményi együttműködési csoport; Pribil-Kövesdy Döníz Erasmus+ mobilitási csoport, Tempus Közalapítvány.

Részletes program

15.15-16.25 A projektek hatásának és eredményeinek tervezése

16.25-16.40 Szünet

16.40-17.55 Indikátorok és adatforrások meghatározása; a projektek hosszútávú hatásában érdekelt szereplők azonosítása

17:55-18:00    Zárszó, visszajelzés

Hatásmérés, hatásértékelés - 2019.04.25


Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »