QALL- Végzettséget mindenkinek!

Lili - hazugságban felnőve

Lili 6. osztályos, 14 éves volt, amikor az előző tanévben megismertem. Képességeivel nincs probléma. Ugyanakkor nem tanul, dolgozatait gyakran szándékosan üresen adja be, így már kétszer ismételt évet. Sokat internetezik, kontroll nélkül. Az iskolában amolyan fiúk kedvence, szeret a „menő” fiúkkal mutatkozni, a folyosón a tanárokat megbotránkoztatni nyilvános csókolózással, illetve azzal, hogy a fiúmosdóból jön elő nevetgélve. Többször kapták már el cigarettázás közben, a cigit édesanyja táskájából csente el, állítása szerint volt már olyan is, hogy együtt gyújtottak rá. Az anya sem lát ebben semmi kivetnivalót, ez kiderült, amikor behívták a tanárok. Kifejtette, hogy ő még fiatal anyukának, egyébként is inkább lánya barátnője akar lenni, hiszen korban közel állnak egymáshoz. Abba beleegyezett, hogy lánya olykor járjon hozzám, de őt behívni nem tudtam, így maradt a kamasz lánnyal a néhány alkalmas konzultáció. Ezekre Lili maga jelentkezett be – igaz, először tanári ráhatással, de másodjára már készséges volt, szívesen jött, örült, hogy beszélgethet valakivel.

Lili alapproblémája az, hogy édesanyja vetélytársként tekint rá. Nagyon zavarja, hogy barátnőként viselkedik vele, nevetségesnek tartja, hogy 30 évesen úgy akar kinézni, mint egy tini.

Lili hatodikosként egy kis létszámú osztályba járt, 6 fiú és 2 lány alkotta a kis közösséget. Fiú osztálytársait lenézte, egyetlen osztálytársnőjével viszont jó barátnők voltak. Sok időt töltöttek együtt, délutánonként együtt mentek kutyát sétáltatni. Barátnője könnyen befolyásolható, így Lili sok mindenre rá tudta venni. Sokszor éjszakába nyúlóan csavarogtak, dohányoztak, pezsgőztek, sőt, a bolti lopást is sikeresen kipróbálták. Együtt ismerkedtek meg egy csapat fiúval is egy parkban, ahová sok bujkáló fiatal jár ki beszélgetni, szórakozni, dohányozni. A kis csapatban Lili és barátnője ugyanazt a fiút szemelték ki maguknak. A csapatba hamar befogadták őket. Néha külön is lejártak a fiúkhoz. Bár Lili szebb és csinosabb, mint barátnője, a fiú mégis a barátnővel kezdett el járni. Lili nagyon megharagudott mindkettőjükre, teljesen kikelt magából, amikor megtudta a történteket barátnőjétől, aki eleve félve mesélte el neki nagy boldogságát. Az iskolában hátat fordított neki, és nem szólt hozzá aznap. Ám másnap délután felcsengetett barátnőjéhez, lehívta, hogy béküljenek ki, sétáljanak egyet a parkban. Barátnője mit sem sejtve jött le, és tartott Lilivel, aki magával hozta a kiskutyáját is. Lili nyugodtnak látszott, de amikor a parkban odaértek az egyik rejtekhelyükhöz, elgáncsolta barátnőjét, lefogta, ráült, és ütni kezdte az arcát, mellkasát. A lány kiabálására megjelentek néhányan a fiúcsapatból. Erre Lili felállt, még belerúgott kettőt a barátnőjébe, és a kutyájával együtt elszaladt. A fiúk segítettek a barátnőnek, hazakísérték.

Másnapra kiderült a dolog, Lilit nem engedték be az iskolába, azonnali hatállyal magántanuló lett. Az ügybe bevonták a gyermekjóléti szolgálatot is, sok segítséget kapott tőlük a tanulásban. Év végi vizsgákon az iskola nagyon engedékenynek mutatkozott, így Lili hetedikes lett a következő tanévben. Osztálya viszont megszűnt, mert több gyereket is más iskolába írattak át. Így a tanévet egy nagyobb osztályban kezdte, ahol néhány osztálytársát zsarolni kezdte. Rávette őket, hogy csenjenek el szüleiktől cigarettát, pénzt. Zsarolta őket, hogy ha ezt nem teszik meg, akkor a barátaival hazaúton majd elkapják és megverik őket, továbbá elveszik a telefonjukat is. Mire ez kiderült, már felháborodott szülők írtak levelet az iskola igazgatójának. Kérték, hogy Lilit helyezzék át másik osztályba, ha nem akarják, hogy feljelentsék az iskolát. Az iskola gyermekvédelmi felelőse behívta az anyát, az iskola értesítette a gyermekjóléti szolgálatot is. A kislány ismét magántanuló lett, többször volt fegyelmi tárgyalása. Az anya felháborodott mindazon, amit hallott, nem hitte el, hogy a lánya így viselkedne. Végül Lili, miután otthonról többször megszökött, kollégiumba került, ahonnan lopás miatt szintén kitették.

Ősszel Lili egyébként is nagyon nehéz időszakon ment keresztül, egy egészen szövevényes történet bontakozott ki az osztályfőnök elbeszéléséből, aki segíteni szeretett volna a gyermekét egyedül nevelő szülőnek azzal, hogy felajánlja, időnként korrepetálná a kislányt az iskolában. Az anya erre elmesélte, miért is nem állt szóba vele akkoriban Lili. Egy vasárnap délután közölte vele ugyanis, hogy akit eddig az édesapjának hitt, akinek a nevét viseli, akitől gyerektartást kapnak, az nem is az édesapja, hogy igazi apja már nem él. Mivel Lili születésekor az anya Horváth Sándorral élt együtt, ő vette nevére a lányt. Horváth Sándor évekig fizetett tartásdíjat az anyának, mivel úgy tudta, övé a lány. Nem volt tudomása arról, hogy párjának lett volna mással kapcsolata. Viszont Tóth László, aki az anyát elhagyta, szintén úgy tudta, tőle van a gyerek. Már külföldön volt, amikor a terhesség ténye kiderült. Ott jól élt, új családot alapított, de támogatta Liliéket is, megtehette. Ám hirtelen elhunyt, így a havi támogatás elmaradt. Mivel hivatalos papír nem született arról, hogy Lili Tóth László lánya, nem állhattak elő semmiféle követeléssel, sőt a kinti feleség zaklatásért feljelentéssel fenyegetett.

Újabb próbálkozás következett, hogy Horváth Sándortól, aki azóta szintén új családot alapított, több tartásdíjat kapjon. Miután Horváthékat zaklatta, ők is feljelentéssel fenyegetőztek. Az anya egy veszekedés hevében Horváth Sándor fejéhez vágta, hogy Lili nem is az ő lánya. Erre a férfi DNS-vizsgálatot akart. Ehhez viszont Lilinek is el kellett mondani, mi vár rá. Az anya ezt is egy veszekedés közben mondta el lányának. A lány ezután napokig nem is szólt hozzá. Lilinek ma az az érzése, hogy egész eddigi élete hazugságban telt el, az anyja egy csaló, akire még az is lehet, hogy börtön vár… Ezek a történések Lilit a mélybe taszították, egyre többször maradt ki otthonról, egyre kezelhetetlenebbé vált mind otthon, mind az iskolában.

Az anya később távozni kényszerült az albérletből, mivel nem tudta fizetni a bérleti díjat. Úgy tudjuk, már nincsenek a kerületben.

(iskolai pszichológus)

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »