A felsőoktatás modernizációja

Az Európai Unió Bizottsága a lisszaboni folyamat, majd az Oktatás és Képzés 2010 munkaprogram elindításával Európa legversenyképesebb gazdasági térséggé fejlesztését célozta meg. Ebben a folyamatban felértékelődik az oktatás, kutatás és innováció szerepe, az EU tagországainak tudástársadalmakká alakítása. Ez nagy kihívást jelent az európai felsőoktatási intézmények, mint oktatási, kutatási és innovációs centrumok számára is. A program célkitűzései között szerepel, hogy a hagyományos, akadémikus felsőoktatási szemlélet és gyakorlat helyébe – az akadémiai értékek megtartásával – a gazdaság és társadalom igényei által vezérelt rugalmas, piacorientált, gazdasági értelemben is hatékony felsőoktatási rendszernek kell lépnie.

A felsőoktatási intézmények közötti verseny az erőforrásokért, a hallgatókért, oktatókért, kutatókért és a kapcsolatokért is folyik. Mindezek a felsőoktatási tevékenység tartalmában, szervezetében, a különböző szintű irányítási rendszerekben és finanszírozásban egyaránt lényeges változást igényelnek.

Az Európai Unió folyamatosan formálódó felsőoktatási politikájának, a felsőoktatás megreformálását célzó munkálatoknak az egyik fóruma a Felsőoktatás Modernizációja klaszter, melyben az európai gazdasági térség országainak képviselői vehetnek részt. A 2006 óta működő klaszter három fő témát vitatott meg a közös rendezvényeken:

  • felsőoktatási finanszírozás (funding)
  • irányítás (governance)
  • a tantervi (curriculum) fejlesztés kérdéseire

A Felsőoktatás Modernizációja Klaszter 2006-2009 közötti tevékenységének eredményei - a klasztertag, Dr. Veres Pál beszámolója

A Tempus Közalapítvány kapcsolódó tevékenységei a Műhelymunkák almenüpontban olvashatók.

A klaszter tevékenysége szinkronban van a már korábban elkezdődött bolognai folyamattal, mely az Európai Felsőoktatási Térség létrehozását célzó független, kormányközi reformfolyamat. A Bologna Tanácsadói Hálózat tevékenységét Magyarországon szintén a Tempus Közalapítvány koordinálja, és ennek keretében rendszeresen rendez szakmai szemináriumokat, mutat be kutatási tevékenységeket, ösztönzi a párbeszédet az érintett szereplők között. A tevékenységekről és a bolognai folyamatról itt olvashat bővebben.


Ön a(z) 209894. látogatónk 2008. szeptember 1. óta
Tempus KözalapítványTempus Közalapítvány, 2008 © Minden jog fenntartva | Impresszum | Adatvédelmi elveink